2009. május 11., hétfő

Az almás pite

Ma sütöttem almás pitét, vérszemet kapva hogy a múltkori prototípus sikerült, finom lett.
A mostani talapzatát viszont kajakra sikerült befeketíteni, valószínű az volt a baj hogy allul is megszurkodtam villával a tésztát, és kifolyt a cukros almalé ami megégett szépen. Próbáltam menteni a dolgot valami lekaparással de nem segített, hát használati utasításba adtam a férfinépnek hogy nyugodtan rágják le a használható részt a hordozóról, vagy vágják le. Ezt meg is tették, egy műanyag edénybe elhelyezve a potenciális maradványokat.

Az előjáték után ugorjunk rögtön a végkifejlethez, atyám és barátja estefelé megérkeztek az ügyeletes tivornyájukról. A fürdő felé tartva láttam ahogy az utolsó darabokat lopják kifelé a tévészobába, mintha valami tiltott dolgot művelnének. Atyám úgy sietett el velük, ahogy egy dülöngélő embertől csak telik, persze határozottságot mímelve.
Dolgom végeztén látószögembe került a kamasz, aki a konyhaasztal mellett ülve elmélyülten rágott egy darab elszenesedett valamit.
Kínkeserves vigyorral megpróbáltam rámutatni hogy olyat fogyaszt, amit korábban már megrágott valaki...néki rögtön le is esett a dolog, el is dobta rögtön.
Majd megadta a kegyelemdöfést, és mondta hogy kintről hozta, ahol atyámék épp a maradékos edényből falatoznak.
Nekem tovább tartott a dolog, kb egy perc kellett hogy meginduljak kifelé és elorozzam az edényt. Hát már nem volt benne sok, de a méltatlankodásból annál több, hogy hova viszem én éppen azokat a jó kis égett darabokat, az a legjobb benne.

Játszom a gondolattal hogy én nem tudok semmit annyira elrontani, hogy ne egyék meg. De elég feltűnő az a pár üveg sör ottan arra....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése